EnZsolt 2009.09.03. 17:48

3. fejezet

Egyszerűen nem értettem. Azt hittem minden rendben köztünk, hogy megbeszéltük a dolgokat, letisztáztunk mindent. Erre most kiderül, hogy hazudott nekem. De miért tette? És mi van, ha tényleg beteg? Nekem egy szóval sem mondta, hogy ma dolgozni jön, csak így szoktam meg, ez volt a munkarend. Igen, csak ez lehet. Én barom most itt állok evvel a virággal, és azon jár az eszem, hogy vajon hol lehet, miközben ő otthon nyomja az ágyat. De akkor miért nem szólt, hogy Vince rosszul vagyok, ma ne találkozzunk, mert megfertőzlek, vagy valami? Lehet, hogy nem tud beszélni? De SMS-t írni azt csak tud? Na várjunk csak, ha a munkatársnőjének szólt, akkor nekem is tudott volna. Megőrülök.

És most mi a fenét csináljak? Azt hiszem egy dolgot tehetek. Beszélnem kell Tomival. Hiszen ő az, aki a vesémig lát, talán erre is tud mondani valami bölcsességet. Bármilyen furcsán is hangzik ez.

Kimentem a plázából, mert az ott járkáló, nézelődő emberekből nagyon kezdett elegem lenni, és igazából elég hülyén is éreztem magam, így hát ahogy kiléptem az ajtón a virágot az első arra járó hölgynek adtam. Nem kérdezett semmit, csak nézett rám elkerekedett szemmel, de nem vártam meg, hogy akár egy szót is szóljon, inkább tovább vágtattam a busz felé. Most legalább kevesebben voltak a buszon, így le tudtam ülni. Hála az égnek kutyaszag sem volt, de azért az emberek ázott szaga megrekedt, és mivel még mindig úgy nézett ki, hogy bármelyik pillanatban újból elkezdhet esni, így senki nem merte kinyitni az ablakokat. Miközben élveztem az orromba csapódó illatokat, egyre csak zakatolt az agyam. Átkoztam Barbit, a létező összes szitokszót rázúdítottam magamban, de titkon reménykedtem benne, hogy semmi rossz nem történt. Miért is történt volna, hiszen teljesen jól megvoltunk. Leszámítva egy-két dolgot, de hát melyik kapcsolatban nincsenek összezördülések?

Mikor leszálltam a buszról a nap is kisütött egy kicsit. Legalább valami pozitívum is történik a mai napon. Gondoltam lesétálok egy buszmegállót, mert a következő busz amivel mennem kellett volna tovább, még a végállomáson volt, leállított motorral. Remélem, Tomi ráér, igazán nagy szükségem volna most a bátorító szavakra. És nála életvidámabb embert nem ismerek, szóval ő az egyetlen, aki helyre tudja tenni a kaotikus napomat.

Útközben, hogy eltereljem a gondolataimat, a lépéseimet számoltam. Általában ezt szoktam csinálni, ha nem akarok semmire sem gondolni. Belerúgtam pár kőbe, csak hogy levezessem a feszültséget. Az első még piszkosul jól esett, a második kissé felsértette a velúr anyagot a cipőmön, a harmadik, pedig elég méretes volt, így sikerült egy két fájdalmas lépést szereznem magamnak. A megállóban rajtam kívül egy idős néni volt. Szegénykén látszott, hogy vastag keretes szemüvege mögül sem szemléli túl tisztán a világot. A busz megérkezett a megállóba, én pedig segítettem a néni táskáját feltenni. Én nem tudom, hogy mi lehetett benne, de az fix, hogy a néni otthon vagy keményen súlyzózik, vagy 40 évig volt súlyemelő.

Ahogy ültem a buszon eszembe jutott az első alkalom, amikor Tomival találkoztam...

A második könyvemnek volt a bemutatója. Akkor még senki sem tudta hogy nézek ki, és álnevet használtam. Nem volt túl frappáns, de úgy gondoltam a gyerekkönyvekhez valami vicces kell, ezért döntöttem a Kávé mellet. Értitek K. V., mint a monogrammom. Na, mindegy. Szóval ott álltam néztem a sok szülőt, ahogy veszik meg a könyvet a gyerekeknek, akik látszólag semmi érdeklődést nem mutattak iránta. Az igazi áttörést a 3. könyvemmel értem el, annak a bemutatóján készült a kép is egyébként. Nézem a távozó családokat, és akkor egyszer csak ott terem mellettem Tomi.

- Igazán jókat ír.
- Tessék? - próbáltam értetlenkedni.
- Azt mondtam, hogy nagyon tetszik az előző könyve. Tényleg ért a gyerekek nyelvén.
- Mégis miből gondolod, hogy én írtam a könyvet?
- Egyszerűen csak érzem. Mellesleg te vagy az egyetlen, aki egyedül van itt, gyerek nélkül és a könyvekből kirakott kupacot bámulja.

Egyszerűen lehidaltam. Nem is jutottam szóhoz, csak ott álltam letaglózva. Az ember, aki odajött hozzám, lazán letegezett, lefejtette rólam az álcát, és még meg is mutatta mennyire béna vagyok. Rögtön megkedveltem. Azután rengeteg időt töltöttünk együtt. Sokszor meglátogattam, ő is volt párszor nálam. Apa is kedvelte, sőt örült, hogy lett egy igazi barátom, még ha a párosunk nem is volt egy Bud Spencer és Terrence Hill.

A busz megérkezett a megállóba, ahonnan már annyiszor szálltam le. A kőfal, ami előtt megállt, még most is tele volt firkálva. Balra vettem az irányt, ugyanis ott volt az épület kapuja, ahonnan a kertbe juthatott az ember. Most nem volt kinn senki, gyanítottam, hogy az eső riasztotta el őket. Ahogy beléptem rögtön egy ismerős arcot láttam.

- Jó napot Vince! Tomihoz jött?
- Igen, ugye ráér?
- Hát hogyne, ott lesz a nagyteremben.
- Köszönöm Klára!

Ahogy haladtam a nagyterem felé, egyre erősebben hallottam a gyerekzsibongást. Fiúk-lányok vegyesen nevettek úgy, mintha nem volna semmi más dolguk ezen a világon. Mondjuk tényleg nem is volt más dolguk. Ahogy benéztem a terembe rögtön észrevettem őt. Mindig a középpoontjukban volt, és segített akinek csak tudott. Mintha őmaga nem is szorulna arra.

-Vince! - kiabálta távolról, és avval a lendülettel jött is felém.
- Szia Tomi! Mi újság?
- Valami nem stimmel veled, nyúzott vagy. - tessék már megint, rögtön kitalálta, hogy csinálja?
- Nem volt könnyű napom.
- Akkor gyere, menjünk a szobámba.

Furcsa volt nézni, ahogy az az ember, aki egy hónapja lett nagykorú, mégsem tartotta magát soha gyereknek milyen elszántan, és élettel telin suhan végig a folyosón. Kerekesszékének kerekei halkan siklottak az árvaház folyósóin. Az árvaházén, amely otthona volt immáron több, mint 18 éve, és ahonnan nem is akart eljönni, bármennyire is kérleltem.

Miután bementünk a szobájába, és én becsuktam az ajtót, szembe fordult velem és átható kék szemével végig mért, majd megszólalt.

- Mesélj, mitől vagy ennyire levert.

Mit mondjon Vince?

a) a Barbival történteket?
b) a pszichológusnál történteket?
c) hazudjon valami hihetőt?
d) mondjon el mindent elejétől a végéig?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

24 komment

Címkék: könyv busz tomi árvaház

A bejegyzés trackback címe:

https://avincesztori.blog.hu/api/trackback/id/tr911358186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Vince sztori

Keresés

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb

EnZsolt 2009.09.03. 17:48

Címkék: könyv busz tomi árvaház

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.08. 11:15:02